2009. május 19., kedd

Angelus Silesius: Miért hagyta el a lutheránus hitet


Johannes Scheffler, azaz Angelus Silesius, a kor egyik legnagyobb hitvitázója volt. Evangélikus hitben született, de később katolizált, és az ellenreformáció harcosává lett. Vitairatai mind teológiai felkészültségükkel, mind személyes hangvételükkel e kor legjelentősebb hasonló jellegű írásművei közé tartoznak, miként a mi Pázmány Péterünk művei is. Az evangélikus és református prédikátorok irásaival ellentétben nem az alpári hangvétel és a sértő gyalázkodás jellemzi ezeket, hanem az alapos érvelés és némi finom humor. Sajnos e műveknek még modern német kiadása sem igen van, ennek ellenére elhatároztam, hogy az intereneten hozzáférhető fakszimile kiadás nyomán, Scheffler talán legjelentősebb vitairatának - a "Warumb er von dem Luthertum abgetreten" címűnek, melyben katolikus hitre térésének okait tárja fel - elkészítem magyar fordítását, és azt itt folyamatosan közzéteszem. Ezzel nem hitvitát kívánok provokálni, sokkal inkább a kor és a szerző szellemisége iránt érdeklődőknek szeretnék ezzel örömet okozni.

(a [kapcsos zárójelek] között a fordítói megjegyzések, ill. kiegészítések kaptak helyet; dőlt betűvel szedtem a hivatkozásokat):

Johannes Scheffler
boroszlói bölcsész- és orvosdoktor,
volt
würtembergi fejedelemségi oelsai
orvos és udvari medikus,
alapos okai és indítékai,
miért hagyta el
a lutheránus hitet,

és tért meg a
Katolikus Egyházhoz.


[Mottó:]
Szt. Ágoston hitvallása.
Amit az atyák hittek, azt hiszem én is; amit ők tartottak, tartom én is; amit tanítottak, azt tanítom; amit prédikáltak, azt hirdetem. Amit (a szt. atyák) az Egyházban leltek, megtartották; amit tanultak, tanították; amit atyáiktól kaptak, gyermekeiknek továbbadták.

Ezt vallom Szt. Ágostonnal és Isten Kegyelméből, ebben a hitvallásban kívánok élni, meghalni
és Jézus Krisztus keserű szenvedései és érdemei által imígyen az Anyaszentegyházban üdvözülni.


Előbeszéd

Kedves, jóindulatú Olvasó, mivel nem csupán a teljes Oelsa fejedelemség, melyet hűen és őszintén szolgáltam, hanem itt is és másutt sokan ismernek és felettébb elcsodálkoztak Katolikus Egyházhoz való megtérésemen; mindenki szívesen megtudná hát, mely okok indítottak engem erre: így nem hagyhattam el, hogy ezt írásban meg ne fogalmazzam, és a nyilvánosság számára nyomdába ne adjam, hogy mindenki számára ismert lehessen: nem meggondolatlan cselekedetek: hanem nagysúlyú indítékok és megdönthetetlen okok kovetkeztében tettem. Eképp hát egész kétségtelenül bizonyos vagyok, hogy a Római Katolikus Anyaszentegyház Krisztus egy, igaz, szent, közös Egyháza: és ennek oly szilárd bizonyítékát őrzöm lelkiismeretemben, amiért Istennek, aki mindig szívem ura volt, ezen igazságért - az emberek tiszteletének apadása, a világi tisztség és a múlandó élvezetek elvesztése ellenére - szabadon, nyíltan és félénkség nélkül lelkem mélyéről hálát adok.
Kérek ezért mindenkit, aki engem ezért szidalmaz és megró, nem csupán itt közzétett indítékaimat, de még sokkal inkább azokat, melyek a Római Katolikus Egyház igazságát bizonyítják, ésszerűen latolgassák és szemléljék. Abban a határozott bizonyosságban élek, úgy fogják találni, hogy őszinte keresztényként cselekedtem, amennyiben, amit szívemben hordoztam, lekiismeretem teljes meggyőződése szerint, ajkammal nyilvánosan megvallottam, és nem kívántam sem képmutató lenni, sem az maradni. Mely felismerést és hitvallást minden ember számára lelkem mélyéről kívánom. Boroszló, Keresztelő Szt. János napján, az 1653. évben.


Alapos okai és indítékai lutheránus hite elhagyásának

I.
A tanítás újdonsága; melyben az apostoloktól a lutheri vallásig semmi (mégoly aprócska) hitközösség nem volt, mely mindazt hitte és tartotta volna, mint amit a lutheri hit létrehozott: miképp egyetlen nagyhírű és kiváló Egyházatya sem akadt mindezidáig, aki a Római Katolikus Egyáz hittételeit és gyakorlatát, melyeket Luther helytelennek és tévesnek kiáltott ki, kétségbe vonná; és ezzel ellentétben, mindazt dicsérné és tanítaná, amit (Luther) és tanítványai jónak és a Szentírással egyezőnek tartottak. Lásd R.P. Jodocus Kedd, Soc. Iesu első kihívását, és számos lutheránus prédikátor megalapozatlan válaszát, különösképp Melchior Nicolaiét, Micreliusét, Titiusét, Reinboltét, stb.

II.
A bizonytalan, kétséges és minden kis szellő által megremegtetett alap, melyen a lutheránus hit, más szektákkal egyetemben, áll; ugyanis nem (miképp állítják) Isten tiszta igéje: hanem az önfejű gondolataik és előzetes véleményük által magyarázott Írás, Isten felől tudatlan és elhivatatlan prédikátorok által. Lásd a Hittükör harmadik propositioját és a negyedik kihívást.

III.
A szülőatya Luther könnyelműsége és szégyentelensége, valamint gőgje és nagy állhatatlansága. Amiből csalhatatlanul következtettem, hogy a Szentlélek, mely a komolyság, tisztaság és alázat szelleme; mely továbbá Isten szent embereiben sosem mondott önmagának ellent, Lutherban nem volt jelen: a Szentírás, vagy az Igazság, melyet tartalmaz, megismerésére tehát [a Szentlélek által] sem világosságot, sem tanítást nem kapott, sem arra, hogy ezt a Krisztus népének előadja. Lásd ennek kapcsán Luther hét szellemét Pistorius úr bemutatásában, valamint R.P. Jodocus Kedd, Soc. Iesu Syllogismus Apodecticusát.
Hogy Luther fent sorolt vétkekben bűnös általában elégségesen megállapítható Asztali beszélgetéseiből. Másrészről a gőg különösképp más írásaiból is látható. Abból, hogy nem csupán a fejedelmekkel és más urakkal, császárral és királlyal bánik szégyenletesen [vagy: csúfondárosan], hanem tanítványainak is kifejezetten megparancsolta, mondják a pápistáknak: Luther így akarja; pápista és szamár ugyanaz: sic volo sic jubeo, sit pro ratione voluntas [ezt akarom, ezt parancsolom, akaratom legyen az ok], és mint dacos szavai még hangzanak. Tom. 4. Witt. fol. 476 part. 1. Linck Vencelnek. Amilyet senki nem tett az apostolok és egyházatyák közül, sőt az apostolok egész gyülekezetéből sem: hanem alázatos szavakkal írtak; úgy tetszik a Szentléleknek és nekünk, miképp a Cselekedetekben cap. 15. olvasható. Harmadjára ingatag is és önellentmondásos tanaiban. Hol így mondja, majd megint másképp. Hol vallja a tisztítótüzet, hol megint tagadja. Hol szentség számára a házasság, majd nem az. Hol elveti a szentek közbenjárását, hol maga kéri közbenjárásukat. Miképp Tom. 6. a Magnificatról szóló beszéd előszavában nyomatékos szavakkal fohászkodik a Szent Szűz Máriához, hogy segítsen neki a Szentírás [megértésenek] kérésében, hogy énekét annál alaposabban magyarázni tudja. És sok más hasonló, melyek felsorolására nem ez a megfelelő hely.

IV.
Követőinek egyetnemértése különböző hittételekben. Miképp ez csak látható a hetvenakárhány évvel ezelőtt kihírdetett Drezdai Dekrétumból: ahol Krisztus testének mindenek felett állóságát egy költött dolognak nevezik, és vallják, hogy a Krisztussal kapcsolatos majd összes hittétel meghamisíttatott. Ami azonban a Liber Concordiaenek teljesen ellentmond. Szükségtelen felsorolni ami ellentét és egyetnemértés ezentúl mind a mai napig kialakult. Lásd R.P. Forreri Macskaháborúját.

V.
A pásztorok magas fokú hűtlensége és nemtörődömsége, ami a rájuk bízott lekeket illeti: amennyiben cseppet sem törődnek az egyes emberek lelki állapotával, jól ismert bűnöket sem róják fel őszintén és nyíltan, négyszemközt és titokban (miképp Náthán tette Dávid esetében): sem az egyetlen fáradtságot nem vállalják, hogy nyájuk eltévedt jószágaik visszatérítsék; hacsak nem barátjuk kéri őket erre, vagy valamely felsőbbség utasítására, vagy ha pénzjutalmat remélhetnek ezért, ami nyilvánosan és fényes nappal, tagadhatatlan példákkal bizonyítható.

VI.
Hogy a papi és a világtól elvonult kolostori élet teljességgel kiírtatott, sőt, még manapság is, mint teljesképp értelmetlen dolgot, elvetik. Hiszen pedig oly sok szent atya azt szerette, dícsérte és élte; és melyről számtalan szűz, Isten jegyeseként, sok száz éven keresztül példájával bizonyságot tett; miképp kezdete és képe nem csupán az Újtestamentumban fektetett le rögtön az első keresztények által Jeruzsálem templomában, de az Ószövetségben is az izraeliták között nagy becsben tartották. Miképp az esszénusok és mechabiták ­- kiket Isten maga dícsért ezért -, a próféták és Keresztelő Szent János esetében láthatjuk. Lásd szász György herceg levelét, melyben Luther megfeddését találod.


VII.
A fonák és nagy mértékben elítélendő tan, miszerint a keresztény számára lehetetlen, hogy Isten parancsolatát megtartsa. Tom. 2. Ienen. fol. 455. Tom. 6. Witt. fol. 503. stb. Amely Isten és az Ő felkentjének ijesztő káromlása. Mivel
1. ezzel az Isteni Bölcsességet káromolják, és bolondnak tartják; mintha nem tudta volna előre, mennyit róhat ki az emberre és szabhat meg neki, és mi lehetséges vagy lehetetlen annak.
2. Az Isteni Mindenhatóság is meggyaláztatik, mintha teremtményeinek ne lett volna képes annyi akaratot és erőt adományozni, hogy megtegyék, amit kíván tőlük.
3. Krisztus érdemei és keserű szenvedései is káromoltatnak és ócsároltatnak; mintha nem nyert volna el számunkra annyi kegyelmet Istentől, hogy nyomdokaiba léphessünk, tehessünk, miképp ő tett, és szentségben és igazságban hasonlóvá válhassunk az ő nagyerényű példájához.
Továbbá és negyedszer, az Igazság ajkait is galádul és felelőtlenül hazugsággal vádolják: hiszen kfejezetten azt mondja Mát. 11. Az én igám édes, az én terhem könnyű. Amit legkedvesebb és legközelibb tanítványa, János (aki az igazságot úgyszólván Krisztus szívéből szívta magába, és később a Szentlélek fényénél tökéletesen felismerte), ugyanezen szavakkal erősít meg: Gyermekeim, parancsai nem nehezek. I Ján. 5. v. 3. Továbbá, aki azt mondja, ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazudik, és nincs vele az igazság. Mint a továbbiakban az egész I. levélben olvasható.
Végezetül az egész Szentírásnak ellentmondatik: és minden szent próféta és apostol, akik az embereket egybehangzóan isten parancsolatainak metartására buzdították és figyelmeztették, meggyalázatnak, mintha elviselhetetlen terhet vettek volna magukra és tanítványaikra, mikor pedig Szt. Pál szabadon és boldogan kiált: Mindenre képes vagyok, abban, aki az én erőm. Mindezek következménye

VIII.
Az evangéliumi tökéletességre jutás lehetőségének teljes kétségbe vonása. Melyre való törekvésre pedig Megváltónk kedves tanítványait serényen és gyakorta figyelmeztette, Mát. 5. 6 7. stb. és melynek megragadását dicsősége kedvéért tanítványain túl minden kereszténynek nyíltan tanácsolta. E mellett azt is találjuk, hogy, mert - tanításuk szerint ­­- Krisztus érdeme már mindent elért, mi, saját tetteinkkel (a jókkal is), csak Isten haragját vonjuk magunkra.

3 megjegyzés:

  1. Az írást olvasva az jutott eszembe, hogy milyen egyszerű és világos érvek ezek, és mégis mennyien nem hiszik el illetve nem veszik észre (nem akarják észrevenni) a protestantizmus visszásságait..

    VálaszTörlés
  2. Sajnos egy ideje kifogyott a szuflám, de ígérem lesz folytatás... hamarosan.

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, a katolicizmusnak jóval több ellentmmondás és bűn áll a számláján, mint akármelyik protestáns egyháznak. Akár a történelem, de elég csak a jelen állást nézni, mennyire eltorzult Szent Péter állítólagos utódegyháza.

    VálaszTörlés