Anton Bruckner (1824-1896) talán a zenetörténet legkülönösebb és legellentmondásosabb alakjaként van számon tartva. Felső-Ausztriában, Ansfeld községben született, falun, egy olyan korban, amikor a „nagy” emberek jóformán kivétel nélkül nagyvárosokban nevelkedtek. Bár tehetsége korán megmutatkozott, csak hosszas tanulóidő után érezte magát késznek a zeneszerzésre – 40 éves is elmúlt már ekkor!
Vallásos neveltetésben részesült, gyermekkorának nagy részét az Ágoston-rendi St. Florian kolostorban töltötte. A kolostori életben tapasztalt aszketikus életmód: a rendszeres, koncentrált imádság, a kicsapongásoktól mentes élet és a legyőzhetetlen, teológiailag és metafizikailag megalapozott hit haláláig minden percében jelen volt. Miséi – különösen a három „érett” alkotás (vagyis a 30 évesen magára kényszerített hosszas kontrapunktikus és hangszerelési tanulmányok után születettek) –, motettái természetesen ragyogó tükrei szellemiségének; de nem csak ezek: főművei, azaz hatalmas szimfóniái – pusztán a zene által, lemondva a szavak „kötelmeiről” – hívő, misztikus lelkének legmélyebb megnyilatkozásai.
Egész életében megmaradt egyszerű, vallásos embernek: annak ellenére, hogy – bár ezt kortársai közül sokan erősen vitatták – a legnagyobb alkotók közé tartozott. Bécs abban az időben, amikor Bruckner ott élt, alkotott és érvényesülni próbált, erősen liberális város volt, ahol Richard Wagner és az ő hátszelében érkező „újnémet iskola” szellemében konzervatív reakciója ellenérzéseket keltett a hivatalos kritika szemében. Bruckner, akire Wagner – főleg merész harmóniakezelésével – erősen hatott, így az ellenséges kritika kereszttüzébe került: nem ismerték fel, vagy nem akarták felismerni még azt sem, hogy Bruckner mennyire más utakat jár, mint az általa oly nagyra becsült bayreuth-i mester.
Bruckner vitathatatlanul kora legnagyobb kontrapunktistája volt: mikor – az említett hosszú tanulási időszak végén - tudását bizonyítandó egy vizsgabizottság előtt kívánt számot adni tudásáról, benyújtott pályamunkái alapján a szóbeli vizsgáról fel is mentették, nehogy kisüljön, mennyivel a zsűri felett áll tudása. A vizsga záró részéről, mely egy kettősfúga orgonán való improvizálásából állt, helyben kapott témák alapján, az egyik zsűritag e szavakat mormolva távozott: „Neki kellett volna vizsgáztatnia minket!”
Művei bizonyságot adnak e hatalmas tudásról: egyedülálló, amilyen mértékben újjáélesztette és a szimfónia műfaja számára is megtermékenyítővé tette a polifón szerkesztés elemeit. (Sok témája pédául eleve többszólamúan épül fel: két-három szólam játékából rajzolódik ki).
Nem lehet itt részletesen, de még csak érintőlegesen sem kitérnünk az egyes művekre, de szükségtelen is: muzsikája ugyanis magért beszél, és mélyrehatóbb elemzés nélkül is megmutatkozik felemelő szellemisége. Aki pedig egyszer beleszeret e magasztos lelkületű művekbe, előbb-utóbb úgyis igyekszik majd minél inkább a mélyükre hatolni – mintha kincsek, vagy igazgyöngyök után búvárkodna –, hogy onnan végül örök élményekkel gazdagodva emelkedjen fel újra.
Meghallgatnám
Anton Bruckner - Philippe Herreweghe
(2.) e-moll mise
Chapelle Royale - Collegium Vocale, Ens. Musique Oblique
(3.) f-moll mise
RIAS Kammerchor, Orchestre des Champs-Élysées
4. szimfónia, Esz-dúr
Orchestre des Champs-Élysées
5. szimfónia, B-dúr
Orchestre des Champs-Élysées
7. szimfónia, E-dúr
Orchestre des Champs-Élysées
8. szimfónia, c-moll
Orchestre des Champs-Élysées (rádófelvétel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése